M0 nyugati szektor: ez lesz ám a csoda!

Múlt héten írta meg boldog, boldogtalan, hogy két év múlva kezdődhet az M0 nyugati szektorának építése. Ez jó hír, de azért lesz ám itt magyar csoda!

Ugyanis az összes hazai hírportál a következőt írta:

"Az M0-s hiányzó szakaszának megvalósítására a beruházó menetrendje szerint 2020-ra kell készen állnia a terveknek, és akkor elkezdődhet az építkezés, amely 2022-ben be is fejeződhet."

Hogy mi a magyar csoda? Hát az, hogy a 20 kilométeres szakasz fele alagút és viadukt lesz. És mindezt a jó magyar munkásemberek 2 (KETTŐ) év alatt meg fogják csinálni. Fúrnak alagutat, építenek viaduktot. Erre még az egyébként elég gyorsan dolgozó kínaiak sem lennének képesek.

De a magyar sajtó egyöntetűen állítj ezt. Jó, valószínűleg már az alaphírt kiadó baromságot írt, de hogy egy újságírónak, illetve "újságírónak" sem tűnt fel ez az apróság, hogy ennyi idő alatt képtelenség ezt megcsinálni? Röhej. De hát mit várunk, amikor azok, akik értettek a szakmához, azok vagy már Angliában mosogatnak, vagy taxiznak. 

A maradék meg itt maradt, másolja agyatlanul a szövegeket, és hó elején felveszi a fizetését.

Kép: Blikk

 3
Tovább

M0, Csepel: az állatorvosi paci esete

Szinte mindenhol lehet napok óta olvasni arról, hogy mekkora káosz van az M0-ás autóúton, illetve Csepelen a nem összehangolt felújítások miatt. Az, hogy ez aztán kihat Budapest más részeire is - ahol szintén felújítások miatt vannak korlátozások -, már csak ráadás.

Nem is erről akarok írni, hogy mekkora dugók vannak a Soroksári úttól kezdve egész Csepelen, vagy a Petőfi hídon és környékén.

Az egész össze nem hangolás nagyon jól megmutatja, hogy mekkora szükség lenne egy központi adatbázisra, ahol ezek az országos, illetve helyi felújítások összefutnak, és már időben jönne a figyelmeztetés, hogy vigyázz, ott kezdődik másik felújítás is.

Anno, amikor létrejött a BKK, és összevont mindent, az útfelújítástól kezdve a közmű cégekig, nagyságrendekkel jobb volt a helyzet. Hiszen ők láttak mindent, tudták, hogy hol tervezne valamelyik közműcég mondjuk felújítást. Útfelújítás előtt egyeztettek a közműcégekkel, hogy mi a terv.

Persze annak a rendszernek is megvoltak a hibái, de azért ekkora káoszt nem hoztak össze, mint most, hogy három különböző csoportosulás kezdett bele szinte egyszerre a munkákba. Mondjuk azt sem értem, hogy amikor a csepeli önkormányzat beadta az engedélyeztetési terveket, akkor a Magyar Közútnál vagy feljebb nem volt senki, akinek feltűnt volna, hogy hoppá!, ez nem lesz jó. Pedig lehet, hogy ki rálehelte az engedélyre a pecsétet, az a szomszédos asztalnál ült. Csak mondjuk előfordulhat, hogy a munkaköri leírásban nem szerepel az, hogy a melletted ülővel egyeztess.

Mert visszatérve a BKK-hoz, onnantól kezdve, hogy a főpolgármester elkezdte szétverni a BKK-t, leválasztotta a Budapest Közutat, és ismét létrejöttek a kiskirályságok, lehet látni, hogy “kicsiben” hova vezet az, amikor nincs egyeztetés. Lásd 1-es villamos felújítással egyidőben 4-6-os, Szent István körúti közműcsere, Közraktár utcai közműépítés.

De  kedvencem jelenleg az Üllői út, ahol az Ecseri út és a Pöttyös utca között lassan két hónapja cserélik az aknafedlapokat. Amivel nem lenne gond, mert legalább egy hónapig nem döccennek az autók. A probléma, hogy amikor kiesik a lapát a munkások kezéből, akkor akár 1-2 napig is ott maradnak a terelések, és ember nem jár arra, hogy összeszedje azokat. Mert megtehetik, mert nincs, aki ellenőrizné őket, mert természetesen az a csoport volt az elsők között anno a Budapest Közút kiválásánál, akiket megszüntettek. Ők jártak ki ellenőrizni, hogy minden úgy történik-e, ahogy azt előírták.

Szóval ha úgy vesszük, semmi különös nem történik az M0 és a Csepel-szigeten, csak a szokásos mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét, nem egyeztet senkivel, akik meg arra élnek, közlekednek, azok oldják meg, ahogy tudják. Azt a pár hetet, hónapot, évet kibírják!

És hogy mi lehetne a megoldás?

Egy olyan szakmai (édes Istenem ilyet leírni 2018-ban!), akiknél összefutnának ezek a dolgok, és koordinálni tudnának. Na ez egy olyan álom, ami valószínűleg soha nem fog megvalósulni, mert lásd BKK, elég ha egy valakinek csípi a szemét valakinek a személye, és máris szétver bármit.

 1
Tovább

kotsoghtaxis

blogavatar

Közel két évtizede rovom a budapesti utakat. Szinte naponta látok abszurdnál abszurdabb dolgokat, baleseteket, szabálytalanul parkoló autókat. Hétvégi sofőröket, céges autót a fenekük alá kapó Mucikákat, és hát természetesen a taxisokat. És mivel én is az vagyok, így belülről látom a dolgokat. Természetesen (?) az átlag autósnak én is csak egy köcsög taxis vagyok, aki ül a sárga autójában.

Címkefelhő

budapest (34),lezárás (13),felújítás (9),baleset (7),dugó (5),taxi (5),parkolás (4),autópálya (4),szabálytalan (4),red bull air race (3),videó (3),nagykörút (3),tarifa (3),szabály (3),kerékpár (3),főpolgármester (3),ferihegyi gyorsforgalmi (3),tábla (3),waze (2),megkülönböztető jelzés (2),abszurd (2),ferihegy (2),paraszt (2),kamion (2),sávlezárás (2),hiéna (2),magasságkorlátozó (2),villamospótlás (2),BKK (2),kánikula (2),szabálytalanság (2),tarlós istván (2),rendőrség (2),facebook (2),büntetés (2),gyalogos (2),piros (1),lámpa (1),Büntetés Végrehajtás (1),m0 (1),tour de hongrie (1),magyar közút (1),csepel (1),gyalogátkelőhely (1),csaló (1),kék (1),csalás (1),bkk (1),engedély (1),liszt ferenc repülőtér (1),zebra (1),szentendre (1),repülőtér (1),MOL Limo (1),újságíró (1),leszarom (1),károly körút (1),jó lesz az úgy (1),munkásember (1),autópálya matrica (1),liszt ferenc nemzetközi repülőtér (1),skoda (1),villamos (1),limuzin (1),munkanap (1),megállni tilos (1),soros györgy (1),sárga figyelmeztető jelzés (1),erdogan (1),e-matrica (1),idiótizmus (1),lánchíd (1),M0 (1),ferihegyi gyorsforgalmi út (1),tanulóvezető (1),autópálya-matrica (1),magyarország (1),nyugati szektor (1),csoda (1),locsolás (1),hideg (1),fkf (1),barmok (1),sziget fesztivál (1),káosz (1),dudálás (1),megállapodás (1),index (1),magyar autóklub (1),KRESZ (1),mozgáskorlátozott (1),útbeszakadás (1),tarlós (1),Nagyörút (1),Budapest (1),kátyú (1),I. kerület (1),segway (1),bunkó (1),közlekedő tömeg (1),BKV (1),sebességkorlátozás (1),Közlekedő Tömeg (1),piknik (1),szabadság híd (1),mol limo (1),GreenGo (1),Audi (1),civil rendőrautó (1),Biztonsági öv (1),autómegosztás (1),carsharing (1),áremelés (1),metrópótlás (1),segítség (1),kerékpáros (1),kizár (1),bezár (1),autó (1),beint (1),piros lámpa (1),Nagykörút (1),M7 (1),hülye autós (1),beton (1),4-6-os felújítás (1),sufni tuning (1),facsavar (1),kommunikációs vezető (1),will smith (1),budapest közút (1),balesetveszély (1),1-es villamos (1),parkolóház (1),szervita tér (1),hátsó világítás (1),nagyító (1),ködlámpa (1),mentő (1),torlódás (1),jobbra tarts (1)

Utolsó kommentek