Nincs itt semmi baj kérem szépen

Hétfőn és kedden kicsit mocorgott a NAV, meg a BKK, meg  rendőrség. Ellenőriztek a Keletinél és a reptéri pufferben. Az eredmény? Majd a hivatalos beszámolók szerint bizonyára fansztikusan jól sikerült. A valóság pedig?

Kicsit vissza kell menni pár hetet, amikor a Taxis Expón a NAV illetékese kapott egy olyan kérdést, hogy miért nincsenek ellenőrzések a reptéren? A válasz érdekes volt, kb annyi volt a lényeg, hogy azért nincs, mert az már nem Budapesthez, hanem Vecséshez tartozik. Vicces ugye?

Na de végül valamit csak összehozott a sok irodahuszár, és hétfőn jó nagy számban megjelentek a reptéren. 

Erről a taxi várakozóhelyről tudni kell, hogy itt várakozhatnak azok a taxik, akiket aztán majd berendelnek a terminálhoz.

Itt az összes társaság autója várakozhat, illetve a Függetlenek is. Természetesen van itt aztán mindenféle sárga autó. Meg nem sárga is. Mert ugye azt tudjuk, hogy Budapesten minden taxi sárga, de nem minden sárga autó taxi. Ezek általában (milyen érdekes?) 10 évnél öregebbek, vagy már nem taxiként működő autók, de a benne ülők szépen megélnek az illegális fuvarokból. Ők azok, akiknek veszteni valójuk nincs, mert nincs mit elvenni tőlük.

Na szóval ezek is ott szoktak álldogálni, senki nem bántja őket. Van olyan, amelyiknek az oldalán még 280 forint/km díj szerepel. Ami ugye július elseje óta a múlté. Elvileg akik nem ragasztották át a tarifát, azokat büntetnék is. Ehhez képest, egy olyan kihalt helyen, mint Budapest, novemberben még mindig vígan közlekedhet egy ilyen autó.

Akár még vicces is lehetett volna látni, ahogy hétfőn, ezeknek a semmilyen engedéllyel nem rendelkezők szétfutottak, amikor megjelentek a hatóságok. Ott árválkodott vagy 10 ilyen autó. Egy-kettő lúzer egyébként lebukott közülük, de a többség elpárolgott. Még a nagy, átfogó ellenőrzés után is ott árválkodtak az autók a droszt közepén. 

Aztán kedden következett a Keleti, ahol csak Függetlenek állnak a droszton, elkergetve onnan mindenkit. Kedden eltűntek onnan az ellenőrzés idejére. Ekkor pár bátrabb taxis oda is mert állni. De természetesen késő délutánra már ott is "visszafoglalták" helyüket a hiénák.

Szóval adtak a szarnak egy pofont a Hatóságok. Volt egy nagy ellenőrzés, de mit értek vele? Semmit. Azok, akik egy kb 3 kilométeres útra 1.500 forint helyett 15.000 forintot pörgetnek ki, amíg éjszakánként a Bulinegyedben vígan húzhatják le az ott bulizókat, amíg a reptér elnézi, hogy a fogdmeg emberek kapdossák el az utasokat, hogy aztán beültessék egy taxinak látszó valamibe, és fizettesenek velük 15 ezer forintot vagy többet, addig nem lesz semmi változás.

De miért lenne, amikor épp ma az index a reptéren a bőröndöket zsákmányolós cikkére a Budapest Airport rácsodálkozott, hogy nahát? Ilyen van? Közben meg évtizedek óta lehet tudni, hogy a rakodók bérébe be van építve a bőröndök kipakolása. Na ezek után mit várunk, hogy kicsit is tisztuljon a személyszállító szakma? 

 0
Tovább

FIGYELEM! Lezárták a repteret!

A Budapest Airport nem valami bőbeszédű, de a lényeg:

"FIGYELEM! FONTOS INFORMÁCIÓ!
Hatósági vizsgálat miatt a Katasztrófavédelem elrendelte a 2B Terminál és környékének lezárását. 
Jelentős torlódások várhatók, valamint késések a menetrendben. Kérjük, figyelje a járatinformációt, a helyszínen pedig tájékozódjon a Rendőrség és a Repülőtér munkatársaitól! 
Türelmüket köszönjük!"

budapest ferihegy liszt ferenc repülőtér lezárás repülőtér

Különböző információk keringenek, ezek közül a legtöbbször a "veszélyes anyag" fordul elő legtöbbször. Van aki szerint az isztanbuli gépen volt sugárveszélyes anyag.

A lényeg, hogy aki emlékszik a júniusi eleji három órás reptér lezárásra, az kb tudja, hogy mire lehet számítani az elkövetkezendő két napban. Késések, járatok törlése. A Katasztrófavédelem feloldotta a lezárást, újraindul a forgalom. Kérjük utasainkat, figyeljék a járatinformációt járataik indulásáról és érkezéséről"

Frissítés (22:30)

A Katasztrófavédelem feloldotta a lezárást, újraindult a forgalom. 

Egyébként a Turkish Airlines egyik teherszállító gépe – teljesen legálisan –sugárzó anyagot szállított az Országos Sugárbiológiai Intézetnek, a szállításhoz használt ólomkonténer azonban megrepedt. A szállítmány lepakolásánál vették észre a reptér munkatársai, hogy a rakomány nagyon átmelegedett. 700 méter sugarú körben kordont húztak fel az esetleges sugárzásveszély miatt.

(A kép illusztráció)

 0
Tovább

kotsoghtaxis

blogavatar

Közel két évtizede rovom a budapesti utakat. Szinte naponta látok abszurdnál abszurdabb dolgokat, baleseteket, szabálytalanul parkoló autókat. Hétvégi sofőröket, céges autót a fenekük alá kapó Mucikákat, és hát természetesen a taxisokat. És mivel én is az vagyok, így belülről látom a dolgokat. Természetesen (?) az átlag autósnak én is csak egy köcsög taxis vagyok, aki ül a sárga autójában.

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

budapest (35),lezárás (13),felújítás (9),baleset (7),dugó (5),taxi (5),autópálya (4),parkolás (4),szabálytalan (4),red bull air race (3),videó (3),főpolgármester (3),hiéna (3),szabály (3),kerékpár (3),tarifa (3),nagykörút (3),tábla (3),ferihegyi gyorsforgalmi (3),waze (2),kánikula (2),szabálytalanság (2),paraszt (2),abszurd (2),magasságkorlátozó (2),bkk (2),sávlezárás (2),villamospótlás (2),megkülönböztető jelzés (2),BKK (2),kamion (2),gyalogos (2),liszt ferenc repülőtér (2),ferihegy (2),rendőrség (2),facebook (2),tarlós istván (2),büntetés (2),magyar közút (1),tour de hongrie (1),csalás (1),szentendre (1),káosz (1),autópálya-matrica (1),piros (1),lámpa (1),csepel (1),magyarország (1),kék (1),MOL Limo (1),zebra (1),repülőtér (1),m0 (1),Büntetés Végrehajtás (1),gyalogátkelőhely (1),locsolás (1),villamos (1),sárga figyelmeztető jelzés (1),skoda (1),károly körút (1),jó lesz az úgy (1),leszarom (1),erdogan (1),soros györgy (1),ellenőrzés (1),keleti pályaudvar (1),nav (1),munkanap (1),megállni tilos (1),limuzin (1),munkásember (1),liszt ferenc nemzetközi repülőtér (1),csoda (1),újságíró (1),nyugati szektor (1),M0 (1),ferihegyi gyorsforgalmi út (1),lánchíd (1),barmok (1),fkf (1),e-matrica (1),autópálya matrica (1),idiótizmus (1),hideg (1),csaló (1),tanulóvezető (1),autó (1),index (1),útbeszakadás (1),megállapodás (1),magyar autóklub (1),mozgáskorlátozott (1),KRESZ (1),tarlós (1),segway (1),Budapest (1),áremelés (1),Nagyörút (1),kátyú (1),I. kerület (1),bunkó (1),közlekedő tömeg (1),BKV (1),sebességkorlátozás (1),Közlekedő Tömeg (1),piknik (1),szabadság híd (1),mol limo (1),GreenGo (1),Audi (1),civil rendőrautó (1),Biztonsági öv (1),autómegosztás (1),carsharing (1),metrópótlás (1),1-es villamos (1),beint (1),piros lámpa (1),kerékpáros (1),segítség (1),bezár (1),kizár (1),4-6-os felújítás (1),beton (1),jobbra tarts (1),sziget fesztivál (1),M7 (1),Nagykörút (1),hülye autós (1),dudálás (1),sufni tuning (1),will smith (1),parkolóház (1),kommunikációs vezető (1),budapest közút (1),balesetveszély (1),szervita tér (1),torlódás (1),nagyító (1),facsavar (1),hátsó világítás (1),ködlámpa (1),mentő (1),engedély (1)

Utolsó kommentek